Archívum november, 2011 szerint

Információforrásokba vetett bizalmunk

A trnd fő célja, hogy partnereink számára – idegesítő reklámok nélkül – megismerkedést biztosítsunk különböző márkákkal és termékekkel. Emellett nagyon fontos számunkra, hogy megismerjük, trnd-közösségünk hogyan viszonyul magához a szájreklámhoz, illetve más információforrásokhoz.
Szeretnénk meghívni Titeket egy tudományos kutatásra, melyen azt szeretnénk megtudni, hogy közösségünk mennyire bízik bizonyos információforrásokban. Egyszerűen szólva: Honnan szerezzük be a számunkra lényeges információkat?

A felmérésben való részvétel csupán pár percet vesz igénybe, ezalatt pedig közösen kideríthetjük, hogy mennyire hiszünk a különböző reklámokból és személyektől kapott ajánlásokban. A véleményetek nagyon fontos, és segítségetekkel a trnd-közösség információbefogadási szokásairól kaphatunk pontosabb képet.

Nagyon várjuk véleményeteket, melyet a Mytrnd felületen található Információforrásokba vetett bizalmunk kérdőívben tudtok megosztani velünk!

Megosztás itt:
bezár

Elektromos meghajtású utasszállító repülő.

Eljön az az idő amikor kifogynak a Föld kőolaj készletei – így a benzin, kerozin sem lesz előállítható. Ezért gyártanak a gépkocsigyártók már most is elektromos meghajtású kocsikat. Végre eljutottunk oda, hogy a repülőgépgyártók is elgondolkoznak azon, hogy hogyan nézhet ki a jövő kerozin nélkül.
A párizsi nemzetközi repülési kiállításon mutatta be az Airbus annak a maximum 70 személy szállítására alkalmas repülőgépének a tanulmányát, melyet kizárólag egy elektromos motor hajt.– “VoltAir“.

Voltair

A „VoltAir“ prototípus végében található az a nagyteljesítményű elektromos motor, mely két propellert hajt. A fejlesztők abból indulnak ki, hogy az e-repülők kb. 25 év múlva válhatnak valósággá, ha addigra rendelkezésre állnak majd megfelelő, nagy-teljesítményű akkumulátorok. Az ehhez való első lítium-oxid-elemeket már tesztelik. Körülbelül 1.000 Watt/h teljesítménnyel (akkumulátor kilogrammonként), ezek 2-3-szor nagyobb teljesítménnyel bírnak, mint a jelenlegi csúcs akkuk.
Az európai Aeronautic Defence and Space Company (EADS) abból indul ki, hogy a szuperhatékony elektromos motorok és a közel veszteségmentes energiaáramlást lehetővé tevő kábelek együttesen hasonló teljesítményre lesznek képesek, mint a hagyományos turbóhajtóművek.

Mi a véleményed erről? Lépj be és oszd meg velünk véleményedet.

Megosztás itt:
bezár

Bem vindo Portugal!

Üdvözöljük Portugáliában, hangzik a főcím, ugyanis megnyitottuk irodánkat ebben a csodálatos országban is. Így a portugál trnd közösség mostantól a legfiatalabb trnd közösség! :)

Látogasd meg a www.trnd.pt oldalt. Az első portugáliai projekt keretében 2000 portugál trnd-partnernek nyílik lehetősége kipróbálni és ismertebbé tenni a Milka Snax névre hallgató édes finomságot.

Ha esetleg vannak barátaid vagy rokonaid Portugáliában, akkor tájékoztasd őket a jó hírről. Sok sikert kívánunk minden leendő portugál trnd-partnernek! Az igazi kaland számukra csak most kezdődik.

Megosztás itt:
bezár

Az Éhezők Viadala: A történet még nem ért véget!

Az Éhezők Viadala trilógia első könyvéről szóló trnd véleménykutatás már lezárult ugyan, de a harmadik rész, A kiválasztott már megjelent és kapható a könyvesboltokban. A bestsellernek rengeteg rajongója van hazánkban, egyben a könyvpatrónusok között is.

A könyvpatrónusok és a teljes kötet olvasóinak véleményét és olvasási élményeit a projektoldalon lévő Tesztvéleményekben találjuk, emellett pedig sok érdekességet kínál Az Éhezők Viadalának Facebook oldala is, melyet meglátogathattok, ha van kedvetek. Itt állandóan frissülő tartalmakat, fórumtémákat és egy regénnyel kapcsolatos játékot is találtok. Szuper lenne, ha közösen megbeszélnénk és megosztanánk véleményünket az oldalról, itt a trnd blogon.

Tehát like-oljátok, ha tetszik, aki szeretne ott is írhat pár sort a könyvről alkotott véleményéről, és próbáljátok ki a regénnyel kapcsolatos játékot! Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogyan tetszik Nektek, várjuk a véleményeket hozzászólások formájában!

Megosztás itt:
bezár

Harapnivaló tollak.

Gyakori látvány irodákban, iskolatermekben vagy előadásokon, hogy a hallgatóság közül néhányan gondolataikban elmélyedve, tollaik-, ceruzáik végét harapdálják. Mindegy, hogy tollról vagy ceruzáról van szó, semelyik sem igazán finom. Ezt így gondolta a holland dizájnér Dave Hakkens is, és megalkotta az első ehető tollat.

Ahogy az apró, rágcsálnivaló tollakon láthatjuk, Hakkens a gyakran gyermekek karjain látható, édes cukorkarkötők dizájnjától inspirálva alkotta meg azokat. A betétet leszámítva a teljes toll ehető.
A tollak boltban még nem kaphatóak, a többnyire gyümölcsös ízű írószerszámok egyelőre a fejlesztés fázisában vannak. Az érdeklődés az ehető, és ezáltal újrahasznosítható tollak iránt azonban bizonyára nagyon magas. Vagy?

Mi a véleményed erről? Lépj be és oszd meg velünk véleményedet.

Megosztás itt:
bezár

Praktikus konyhai segéd: A fűszerolló

Mindegy, hogy a ropogós nyári salátáról van szó vagy a karácsonyi ünnepi vacsoráról – friss fűszernövényekkel díszíteni az ételeket még kívánatosabbá teszi azokat. Jó lenne, ha az aprítás olyan könnyen menne, mint a tévés főzőműsorokban… Ám erre is kitaláltak már egy praktikus konyhai segédet: íme, a fűszer-olló!

A fűszer-olló jellemzője az, hogy több pengéje van, melyek egymás felett helyezkednek el. Használni ugyanúgy kell, mint egy hagyományos ollót. Segítségével mindenféle növény könnyedén, pontosan és gyorsan megfelelő méretűre aprítható. A legtöbb modell esetében a pengék rozsdamentes acélból készülnek, így az sem jelent problémát, hogy használat után vízzel tisztítsuk.

Mi a véleményed erről? Lépj be és oszd meg velünk véleményedet.

Megosztás itt:
bezár

Violent Lips, ajaktetoválás.

Pöttyök, szívecskék vagy leopárd minta – ennyire különleges kinézetű lehet mostantól az ajkunk. A Violent Lips öntapadós tetoválásaival ajkainkat olyan színűre és mintázatúra varázsolhatjuk, amilyenre csak akarjuk – átmulatott disco-éjszakákhoz, poénból bulikra, fesztiválokra vagy farsangkor.

A gyártó szerint akár 8 órán át is megőrzik az ajkak az őrült mintázatukat, és ennek még az evés, ivás sem szab korlátokat. A minták felvitele ugyanúgy történik, mint a normál bőrre ragasztható, lehúzható tetoválásoknál. A hordozó papírt megfelelő méretűre kell vágnunk, ráragasztjuk az ajkainkra, megnedvesítjük, majd lehúzzuk. Egy szett matrica, mely 3 ívet tartalmaz kb. 10,50 Euroba kerül.

Mi a véleményed erről? Lépj be és oszd meg velünk véleményedet.

Megosztás itt:
bezár

Macskajátékok – Games for cats

A macskák szórakoztatásának új, XXI. századi változatát nyújtja a Games for Cats, mely speciálisan a doromboló házi kedvenceknek kifejlesztett Tablet alkalmazásokat kínál.

Hogy mozgás- és játékigényes cicánk se unatkozzon, most új foglalkozás-terápiás megoldás áll a rendelkezésünkre. Tudományos alapon, kutatásokkal alátámasztva fejlesztettek ki 3 játékot tablet készülékekre, melyek állítólag kifejezetten a macskák érzékszerveire hatnak.

A játékok ingyenesen letölthetők a Games For Cats weboldalról. Ahogy a videón is látható, úgy tűnik, hogy az állatok nagyon élvezik a játékokat. Vélemények az iPad szemszögéből egyelőre nem állnak rendelkezésre.

Mi a véleményed erről? Lépj be és oszd meg velünk véleményedet.

Megosztás itt:
bezár

i’m Watch – a világ első okosórája

Az i’m Watch a világ első okosórája, melyet nem olyan régóta lehet forgalomban is kapni. Saját Android operációs rendszer hajtja.

Az okosóra segítségével fontos információkat hordozhatunk a csuklónkon. A beépített kihangosító segítségével hívásokat tudunk fogadni és indítani, ezen kívül eMaileket tudunk lehívni, meg tudjuk nézni az időjárás jelentést, zenét hallgathatunk, fényképeket nézegethetünk és természetesen még a pontos időt is megtudhatjuk.

Az óra kezelése érintőképernyővel történik. A gyártó szerint a beépített Bluetooth segítségével összekapcsolható olyan mobiltelefonokkal, mint például az iPhone és BlackBerry. A modern karórát az imwatch.it oldalon lehet mindenféle színben megvásárolni.

Mi a véleményed erről? Lépj be és oszd meg velünk véleményedet.

Megosztás itt:
bezár