Archívum december, 2011 szerint

Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánunk!


A tegnapi havazás után, már reménykedhetünk benne, hogy fehér Karácsonyunk lesz.
Az ünnepi sürgés-forgás már mindenütt elkezdődött, a pékségekből a friss bejgli, az utcákon pedig a Karácsonyfák illata árad, így a trnd irodában is egy mosolygós mini karácsonyfával a közelgő ünnepeket várjuk.

Januárig mi is rövid pihenőre megyünk, a 2012-es esztendő elején azonban már most megsúghatjuk, hogy új projektekkel várunk Titeket!

Addig is mindenkinek békés, boldog Karácsonyt kívánunk, és sikerekben, szerencsében gazdag Új Esztendőt!

Megosztás itt:
bezár

Új trndmutató-felmérés: Háztartás.

Szeretnénk meghívni Titeket új trndmutató-felmérésünkre, melyben megoszthatjátok velünk szokásaitokat és ismereteiteket a háztartás témakörében.

Miért fontosak a trndmutató-felmérések:
Eddigi trndmutató-felméréseinkben megosztottatok velünk érdekességeket szokásaitokról és érdeklődésetekről, valamint az internet-használattal kapcsolatban. A felmérések eredményei nagyon fontosak számunkra, hiszen kiderülnek belőle közösségünk tagjainak különböző témakörökkel kapcsolatos érdeklődései és szokásai.

Minél több trndmutató-felmérést töltötök ki, annál jobban látjuk, hogy milyen projektek érdekelnének Titeket a legjobban, illetve hogy ki melyikben venne részt a legszívesebben. Szeretnénk elérni, hogy olyan projektekben való részvételre invitáljuk Titeket, melyekhez igazán kedvetek van, és mindenki az ízlésének megfelelő és kedvére való termékek tesztelésére kapjon meghívót (pl. trnd-partnereinket, akik nem szeretnek főzni, nem fogjuk új receptek kipróbálására invitálni).

Tehát a trndmutató-felmérésekben való részvétel mindenki számára hasznos, és nagyon örülünk neki, ha minél többen kitöltitek őket.
Segítsetek benne, hogy megismerhessük ízléseteket és szokásaitokat!

A kérdőívet a Mytrnd felületen a Felmérések menüpont alatt találjátok.

Megosztás itt:
bezár

Stílusos szelektív hulladékgyűjtés.

A hulladékok szelektív gyűjtése mára sokunk mindennapjának része, ugyanakkor nem feltétlenül az a tevékenység, amiről a stílus jut az eszünkbe. Ezért fejlesztette ki a dizájner Gianluca Soldi azt a kukát, amiről első pillantásra nem is mondanánk meg, hogy valójában mi célt szolgál: ez az Ovetto.

A futurisztikus űrdizájn modern és puritán lakásokba illeszkedik leginkább. Az ufó kinézetű vödör 90 liter űrtartalmú, nem csak jól néz ki, de nagyon funkcionális is: a nagyobb, kihajtható rekeszek kiválóan alkalmasak nagyobb hulladék befogadására, pl. biohulladék, papír vagy ételmaradék. A rekeszek felett található kisebb nyíláson pedig könnyedén dobhatunk ki kisebb méretű hulladékot.
Ami pedig nagyon praktikus, hogy a szemetes felső részében található egy beépített műanyag palack összenyomó. Az Ovetto segítségével sokkal élvezetesebb a szemétgyűjtés.

Ti is használnátok hasonló szemetest? Hogy tetszik az ötlet?
Lépj be és oszd meg velünk véleményedet!

Megosztás itt:
bezár

Számlap és mutató nélkül – a Zero Watch.

Egy karóra számlap és mutató nélkül – nem lehetséges? Dehogynem, dizájner Robert Dabi. pontosan ezt valósította meg a Zero Watch névre hallgató készülékével.

A karóra ezen fajtájának jellemzője, hogy nagyon egyszerű a dizájnja. A számlap két körből áll – egy belső, vastagabból és egy külső, vékonyabból. Mindkettő óramutató szerűen mozog. A belső kör az órát, a külső pedig a percet mutatja.
A Zero Watch fémből és szilikonból készül. A szilikon rugalmassá teszi a szíjat, az óra így könnyedén fel- és levehető. Mind a szíj, mind az óratest hat különböző színben kapható. Az óratest könnyedén kombinálható bármelyik Zero Watch szíjjal, így bármilyen öltözékhez divatos színkombinációt tudunk összeállítani.

Ti milyen karórákat szerettek?
Lépj be és oszd meg velünk véleményedet!

Megosztás itt:
bezár

Rolltop – az összetekerhető laptop.

Egyértelmű a trend az elektronikában, hogy minden egyre laposabb, kisebb helyen is elfér. Így van ez a laptopok esetében is. Egy új vízió, az összetekerhető laptop.– a Rolltop.

Az iPad és társai idejében azt gondolná az ember, hogy már nem érheti meglepetés a technológia terén. A legújabb agyszülemény tulajdonságaitól azonban még a leginformáltabbaknak is eláll a lélegzetük.
A Rolltopot mind laptopként, mind tablet gépként is lehet használni. A képernyő átmérő használattól függően 13-tól 17 colig terjedhet. Hálózati csatlakozó és külső hangszórók teszik teljessé a csomagot.
Hogy mikor valósul meg (ha egyáltalán megvalósul) és mikortól lesz kapható a piacon ez az új Notebook, még bizonytalan. A készülék megálmodóira azonban sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy nem lennének kreatívak és ötletesek.

Mi a véleményed erről? Lépj be és oszd meg velünk véleményedet.

Megosztás itt:
bezár

Légy a szerencsések között, és próbáld ki a BrightMe táskatartót!

Ékszer, ami divatos, elegáns és egyben praktikus is?
Ez a BrightMe táskatartó, mely tökéletes megoldást nyújt minden nő számára, aki megelégelte, hogy kedvenc táskáját a széktámlára, a földre vagy az ölébe tudja csak tenni. A BrightMe táskatartó egy praktikus és könnyed megoldás: a gyönyörű ékszernek is beillő, csúszásgátlóval rendelkező korong az asztal lapjára illesztve akár egy 8 kg-os táskát is megtart a kihajtható szárra akasztva. A BrightMe minden típusú kézitáskához használható, és garantáltan nem lesz többé piszkos a táskák alja, valamint a tolvajok ellen is megoldást nyújt, emellett pedig remek ötlet Karácsonyi ajándéknak is!

A termék weboldala még új, ezért segítsünk a fejlesztésében, és teszteljük együtt a kezelhetőségét! Vegyetek részt pár kérdéses felmérésünkben, és mondjátok el véleményeteket a BrightMe táskatartókról és az internetes oldalról itt a blogon! Emellett pedig segítsétek még ismertebbé tenni a terméket barátaitok és ismerőseitek körében azzal, hogy elkülditek nekik is az oldal linkjét.

Azon trnd-partnereink között, akik kitöltötték a kérdőívet, valamint hozzászólásaikkal és véleményükkel támogatták a honlap fejlesztését, kisorsolunk 3 db BrightMe Purse Sparkle és 30 db BrightMe táskatartót Karácsonyi ajándékként.
Oszd meg velünk a véleményedet Te is, és töltsd ki rövid kérdőívünket itt!

A szerencséseket december 19-én értesítjük.
Csatlakozz a teszteléshez, és Tiéd lehet az ajándékok egyike!

Megosztás itt:
bezár

Asta la Pizza.

Pálcikás fagyi már jó ideje létezik. Most itt van az új ételkreáció:
a pálcikás pizza.

Az Asta la Pizza feltalálója Olaszországból származik és akkor fogant meg benne az ötlet, amikor két gyermeket figyelt meg étkezés közben. Az egyiknek állandóan leesett a pizza feltétje, a másik pedig pálcikás fagyit nyalogatott. Így született meg a pálcikás pizza ötlete, mely gyerekeknek ideális, mert semmi nem csöpög- és hullik le róla.
Pálcikás pizzát egyelőre csak Margherita változatban lehet kapni (Magyarországon még sajnos nem találkoztunk vele). Méretéből adódóan (80g), ideális snack, amikor éppen megéhezünk napközben. A pizza mélyhűtött, fogyasztás előtt kell a kenyérpirítóban 2 percig felmelegíteni.

Mi a véleményed erről? Lépj be és oszd meg velünk véleményedet.

Megosztás itt:
bezár