trnd projektblog: Itt olvashatóak aSensodyne Pronamel fogkrém trnd-projekt legfrissebb projekthírei, információi és a projekthez kapcsolódó beszélgetések.

Sensodyne Pronamel fogkrém projekt infók

2011.10.21 - 19:15

Eddie-tól/től

Sensodyne Pronamel: A nyolc hét legjobb pillanatai.

A fantasztikus és szórakozással teli nyolc hét, melyet közösen eltöltöttünk Sensodyne Pronamel projektünk alatt, sajnos ma véget ért.

A sok élményt, amit közösen átéltünk most szeretnénk összefoglalni ebben az utolsó bejegyzésben, valamint köszönetet mondani a részvételért.

A nyolc hét alatt közösen átéltük, ahogy 1.000 trnd-partner…

…részére csomag érkezett:
Rengeteg képet és beszámolót küldtetek a csomag kibontásának örömteli pillanatairól. Elmondtátok nekünk, hogy mikor és hogyan érkezett meg hozzátok az indulócsomag, és kik voltak jelen a közös kicsomagolásnál.
Nem sokkal később már első tapasztalataitokat is megosztottátok a Sensodyne Pronamel fogkrémről a Nyitó felmérésben.

…beszélgetéseket kezdeményez:
A személyes kipróbálások után nekivágtatok, hogy még ismertebbé tegyétek a Sensodyne Pronamelt és a saveróziót, és saját tapasztalataitokat elmondtátok másoknak is, valamint termékmintákat adtatok nekik, hogy ők is kipróbálhassák a terméket. A beszélgetésekről beszámolókban meséltetek nekünk, és kiderült, hogy hogyan fogadták ajánlásotokat a barátok, és hogy mit mondtak termékről a kollégák. Emellett azt is megismerhettük, hogy mik azok a mondatok, melyekkel a legjobban ajánlani tudtátok a fogkrémet.

…szuper megoldásokkal szájreklámoz:
A szájreklámok között voltak egészen különleges megoldások is, ahogyan trnd-partnereink megismertették egyszerre sok emberrel a Sensodyne Pronamelt és a saveróziót. Az egyik ilyen szuper megoldás trnd-partner otep001-től származott, aki beszámolt róla, hogy egyszerre 70 embernek mutatta be a Sensodyne Pronamelt, egy egyesületi rendezvényen.

…különbözően nyomja meg a fogkrémes tubust:
Vicces közvélemény-kutatásunkból kiderült, hogy a világon nem létezik egységes technika a fogkrémes tubus megnyomására, hiszen résztvevőink is különböző helyen nyomják. Megismerhettünk közben olyan érdekes megoldásokat is, melyekkel eddig még nem nagyon találkozhattunk!

…nagyon jól szórakozott!
Ennek legjobb példája közös fényképalbumunk, ahol összegyűjtöttük a számtalan fotót, melyeket küldtetek nekünk.

Ezért hát szeretnénk Zolival közösen megköszönni Nektek, hogy segítettetek a Sensodyne Pronamelt és a saveróziót még ismertebbé tenni, és hogy ilyen lelkesedéssel vettetek részt a trnd projektjében.
Nagyon köszönjük Nektek a közös pillanatokat!

Kedves trnd-partnerek!
Fantasztikus élmény volt figyelemmel kísérni közös projektünket, melyben óriási aktivitással és boldogan segédkeztetek. A projekt általatok vált ilyen nagyszerűvé és maradandóvá, és ezt köszönöm Nektek! Rengeteg beszámolót, piackutatási kérdőívet és fényképet küldtetek, melyekből azt éreztük, hogy szívesen vettetek részt a projektben. A véleményetek és tapasztalataitok, melyeket megosztottatok velünk, nagyon fontosak és hasznosak számunkra! Nagyon köszönöm Nektek a részvételt és a közös élményeket!
Üdvözlettel
Zoli

Sensodyne Pronamel reklámfilm: Hogyan látjuk bennfentes szemmel?

A Sensodyne Pronamel reklámfilmeket már mindannyian láthattuk a tévében, de sokan talán még a termék tényleges kipróbálása, vagy a saverózió megismerése előtt hallhatták az alábbi reklámfilmben elhangzó információkat:

Most, hogy a Sensodyne Pronamel szakértőivé váltunk, kíváncsiak vagyunk, hogy a reklámban szereplő információk elég érthetően és világosan jelennek-e meg.

@mindenki
Van valami, ami korábban nem derült ki számodra a Sensodyne Pronamel fogkrémről a reklám alapján?

Sensodyne Pronamel: legjobb ajánlásaitok egy mondatban.

Lassan a hetedik hét is eltelik közös Sensodyne Pronamel projektünkből, és elmondhatjuk, hogy már igazán sok tapasztalattal és véleménnyel rendelkezünk a terméket illetően, és sikerült a Sensodyne Pronamel és a saverózió szakértői csapatává válnunk! Rengeteg beszélgetést kezdeményeztünk már a témában, így mindannyian tudjuk, hogy mi az az ajánlás és javaslat, amivel barátainkat és ismerőseinket leginkább segítettük a helyes szájápolással kapcsolatban.
A legjobb ajánlásokat szeretnénk közösen összegyűjteni!
Mi az a leghatásosabb mondat, melyet a Sensodyne Pronamel fogkrémmel kapcsolatban barátainknak és ismerőseinknek mondhatunk?

A Projektmenetrendben szerepel egy javaslat arra a mondatra, amit szeretnénk, ha továbbadnál. De hátha akad egy ennél is találóbb jellemzés, mellyel ajánlhatnánk a Sensodyne Pronamel fogkrémet barátainknak és ismerőseinknek. Gyűjtsük össze közösen a beszélgetési tapasztalatainkra támaszkodva a saját legjobb javaslatainkat!

@mindenki:
Szerintetek mi az az egy mondat, mellyel a legjobban ajánlhatjuk a Sensodyne Pronamelt?

Mit mondanak a barátaink a Sensodyne Pronamelről és a saverózióról?

Közös Sensodyne Pronamel projektünk során megismerkedtünk már kollégáink véleményével a termékről. Most lássuk, hogy barátaink hogyan vélekednek a Sensodyne Pronamel fogkrémről és a saverózióról.

trnd-partner Vorsika egyik barátnője napi szokásáról számolt be nekünk: minden nap elrágcsál egy egész citromot. Mostanra már mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsben lévő sav a fogzománcot koptathatja. A termékminta, melyet trnd-partner Vorsika adott neki, jótékony hatással volt a fogérzékenységére:

trnd citromEgy gusztusos gerezd citrom a fogzománcot koptathatja.

Van egy barátnőm, aki arról “híres” hogy állandóan citromot eszik. Már gyerekkorunk óta. Mindig nála van kis alufóliába csomagolva, felvagdosva. Még nézni is rossz. Ha nagyon sokat megeszik egymás után, akkor sokszor órákig fájnak a fogai. (…) Ő nem igazán törődik ezzel, elfogadta hogy a sok citromevés ezzel jár, lemondani pedig nem akart róla emiatt. Még szeptember elején kapott mintát, nagyon örült neki, de nem hitte el, hogy elmulasztja a fájdalmat. Elhasználta a mintát, amit adtam neki, és meglepődve tapasztalta hogy tényleg egyre kevésbé érzékenyek a fogai a citromra. (…) Múlthéten egyik nap épp együtt vásárolgattunk, mikor a kosarába tett egy Pronamel-t, ezek szerint neki is bejött. :) Eddig nem igazán figyelt oda arra, hogy milyen fogkrémet vesz, mindig ami épp le volt árazva. De azt mondta, hogy a Pronamel megér ennyit a citrommániája büntetlen gyakorlásáért. :)
trnd-partner Vorsika

@mindenki
Van olyan gyümölcs, amit naponta fogyasztotok?

Hol nyomjuk meg a fogkrémes tubust?

Sensodyne Pronamel trnd

A világon két ember létezik: egyikük középen nyomja a fogkrém tubusát, másikuk gondosan ügyelve kizárólag a végén.

Az olykor párkapcsolati csipkelődéseket is okozó kérdésre most egy vicces közvélemény-kutatás keretében szeretnénk választ találni: mi, trnd-partnerek hol nyomjuk meg a fogkrémes tubust?

@mindenki
Ti hol nyomjátok meg a tubust?

Mit mondanak a kollégák a Sensodyne Pronamel-ről és a saverózióról?

Sensodyne Pronamel projektünk alatt folyamatosan érkeznek a beszámolók, melyekben a munkatársaitokkal a Sensodyne Pronamel fogkrémről és a saverózióról folytatott beszélgetéseket osztjátok meg velünk.

Az alábbi munkahelyi beszélgetéseket és képeket trnd-partner AlMa01 és trnd-partner Mnandi küldte el nekünk:

trnd-partner AlMa01 fényképe
trnd-partner AlMa01 fényképe

Ebéd után délutánonként gyakran eszek gyümölcsöt édesség helyett, amivel általában megkínálom a munkatársakat is. A szerdai ebéd után elkészítettem egy nagyobb adagot, és minden bent lévő kollégát körbekínáltam vele. Miután mindenki evett valamit megkérdeztem, hogy “Tudtátok, hogy a gyümölcsevés után legalább egy óráig nem lehet fogat mosni?” (…) Többen azt mondták, hogy ők úgy tudták, hogy az a legjobb, ha minden evés után fogat mos az ember. (…) A társaság másik fele már tapasztaltabb volt, ők tisztában voltak a saverózió okozta problémával, és azt mondták, hogy általában odafigyelnek, hogy mikor és mivel mosnak fogat. (…) Mindenkinek adtam egy-egy fogkrémmintát és szórólapot, hogy kipróbálják és tanulmányozzák a terméket. (…)
trnd-partner AlMa01

trnd-partner Mnandi fényképe
trnd-partner Mnandi fényképe

Ez a péntek valamivel lazább volt a munkahelyemen, mint amihez szokva vagyunk. Ezt kihasználva, kolléganőimmel ismertettem meg a fogkrémet. Volt időm több irodát is bejárni. Mindenhol örültek nekem, és természetesen a termékmintát is nagyon szívesen fogadták. (…) Közülük többen is ismerik – használják a Sensodyne termékeket. Ki rendszeresen, ki csak alkalmanként. A Pronamelről, és annak jótékony hatásáról viszont én világosítottam fel őket :) Örültek az információnak. Ígéretet kaptam arra is, hogy otthon megosztják párjukkal a kapott fogkrémet, s kb. egy hét elteltével beszámolnak annak hatásáról.
trnd-partner Mnandi

@mindenki
Milyen ötleteitek vannak, hogyan lehet a kollégákkal jó kis beszélgetéseket tartani a Sensodyne Pronamel fogkrémről és a saverózióról?

Válaszok a Sensodyne Pronamel fogkrémmel kapcsolatos kérdéseinkre.

Sziasztok trnd-partnerek!
Az elmúlt hetekben fantasztikus teljesítménnyel külditek a beszámolókat tapasztalataitokról, barátaitok, ismerőseitek véleményeiről. Eközben több kérdés is felmerült a Sensodyne Pronamel fogkrémmel kapcsolatban, melyeket most szeretnék megválaszolni Nektek:

Használhatják-e gyermekek a Sensodyne Pronamel fogkrémet?

A Sensodyne Pronamel fogkrémet használhatják gyermekek is 6 éves kortól. 6 éven aluli gyermekek esetében borsónyi mennyiséget tegyünk a fogkefére és ügyeljünk arra, hogy gyermekünk fogmosás közben minél kevesebb fogkrémet nyeljen le!
A Sensodyne Proname Junior (50ml) mindennapi használatra alkalmas fogkrém 6 éves vagy annál idősebb gyermekek számára lett kifejlesztve, és kifejezetten a gyermekeknél előforduló saverózió elleni védekezést szolgálja. A Sensodyne Pronamel fogkrémhez képest nem tartalmaz érzékenységet csökkentő összetevőt, hiszen a gyermekeknél túlnyomórészt még nem jellemző ez a probléma.

Miért nem fehéríti a fogakat a Sensodyne Pronamel fogkrém?

A Sensodyne Pronamel fogkrém alacsony dörzsölő hatásával kíméli a fogzománcot a kopástól és az elvékonyodástól. A fehérítő fogkrémek általában magasabb dörzsölő hatással rendelkeznek, így a fogak felszínéről fizikai úton gyakorlatilag ledörzsölik az elszíneződött rétegeket. Az elvékonyodott fogzománc esetében ez ártalmas lehet, hiszen a további koptatás a fogzománc-kopás tüneteinek erősödéséhez vezethet. A Sensodyne Pronamel Whitening fogkrém másfajta, kíméletesebb úton éri el a fogak természetes fehérségének megtartását, mint a legtöbb fehérítő fogkrém. Összetevői segítségével elektromosan polarizálja a szennyeződéseket, így azok sokkal kevésbé tapadnak a fogakhoz.

Mennyi idő után tapasztalható a Sensodyne Pronamel jótékony hatása?

A Sensodyne Pronamel fogkrém fájdalomcsökkentő hatása napi kétszeri fogmosás mellett körülbelül 2 hét után fejlődik ki.

A további kérdéseket és válaszokat a Sensodyne Pronamel GYIK menüpont alatt találjátok.

További jó szórakozást a projekthez, és továbbra is várjuk kérdéseiteket!
Üdvözlettel
Zoli

Szuper megoldások a kipróbálásokra és ismeretátadásokra: Egyesületi rendezvény

A Sensodyne Pronamel kipróbálására sok kiváló alkalom adódhat, akár egy közös családi délután, egy kellemes kerti sütögetés, vagy egy baráti vendégség.

trnd-partner otep001 egy 70 fős egyesületi rendezvényt használt fel arra, hogy a tagokkal kipróbálják és megismerjék közösen a Sensodyne Pronamel fogkrémet és a saverózió problémáját:

szuper megoldás trnd-partner otep001-től
trnd-partner otep001 fényképe

A hét vége felé pénteken az egyesületünk elnöke országos tagsági találkozót szervezett, melynek keretében elnökségi és ezt követően megyei- titkári értekezletre is sor került. (…) Ennek a közel 70 főt érintő rendezvénynek a keretében az adandó lehetőségeket kihasználva úgy gondoltam, hogy a régi és az új kollégák részére bemutatom a Sensodyne Pronamelt. A tájékoztató lapokból minden asztalra tetem néhányat, a termékmintákból csak egy-egy tubussal helyeztem el. (…) Természetesen a termékminták, mind gazdára találtak. Napközben a szünetekben, illetve a hajókiránduláson is beszélgettün a projektről, illetve, hogy hogyan lehet regisztrálni, bekerülni a trnd projektjeibe. (…)
trnd-partner otep001

@mindenki
Ti is csináltatok hasonlóan szuper megoldásokat, és még nem küldtetek róla beszámolót és képet? Várjuk őket örömmel!

Sensodyne Pronamel fogkrém projekt infók

2011.09.15 - 17:14

Eddie-tól/től

Sensodyne Pronamel: Miért oly fontosak a beszámolók?

Közös trnd-projektjeinkben számos tényező játszik kiemelt szerepet: ilyen a trnd-partnerek lelkesedése, a jó kommunikáció, és nem utolsósorban a szórakozás! Emellett nagyon fontosak a beszélgetési beszámolók – a jelenlegi Sensodyne Pronamel projekt miatt, valamint a jövőbeni trnd-projektek szempontjából is. Hogy miért? Ezt szeretnénk most egészen részletesen elmagyarázni.

Adni és kapni
Alapvetően a trnd az „adni és kapni” gondolatra épül. A GlaxoSmithKline, vagyis a Sensodyne Pronamel gyártója szeretné velünk közösen megismerni, hogy 1.000 trnd-partner hogyan vélekedik a saverózióról és az emiatt bekövetkező fogzománc-kopásról.

Visszajelzéseink a Sensodyne Pronamel fogkrémről
A rendelkezésre bocsátott termékekért viszonzásul a Sensodyne Pronamel csapata a lehető legtöbb visszajelzést szeretné. Mi, trnd-partnerek vajon mennyire figyelünk oda fogaink egészségére? És első látásra vajon hogyan vélekednek erről a témáról beszélgetőtársaink? Ezeket és még sok további kérdést könnyedén megválaszolhattok beszámolók formájában.
Sensodyne: Miért oly fontosak a beszámolók

Mit szeretnénk elérni a beszámolókkal
A trnd részvételi lehetőséget ajánl a marketingben, így természetes, hogy közös projektünk alatt szájreklám is kell, hogy keletkezzen. Tehát szeretnénk közösen segíteni abban, hogy természetes úton ismertebbé és fontosabbá tegyük a saverózió elleni védekezést és a fogzománc védelmét az emberek számára – egyszerűen úgy, hogy barátainknak, ismerőseinknek és kollégáinknak továbbadjuk saját őszinte véleményünket.
Bejegyzés olvasása »

Sensodyne Pronamel fogkrém projekt infók

2011.09.08 - 13:12

Eddie-tól/től

Sensodyne Pronamel: Hogyan küldjünk helyesen visszajelzéseket?

Hozzászólások, beszélgetési beszámolók, fényképek és piackutatási kérdőívek … trnd-projektjeinkben különböző eszközök és megoldások, vélemények és visszajelzések jelennek meg. Az előbbiek közül mindegyiknek örülünk! Összes trnd-partnerünk számára egy rövid leírásban szeretnénk összefoglalni a témát: Melyik visszajelzési forma mire a legalkalmasabb?

1. Beszélgetési beszámolók: Minden alkalommal, amikor a Sensodyne Pronamel fogkrémről és a saverózióról beszéltek valakivel, beszámolót írhattok róla nekünk: Kinek meséltetek a Sensodyne Pronamel fogkrémről? Milyen véleménye, kérdése és javaslata volt a beszélgetőtársaknak?

Egy beszélgetési beszámoló természetesen lehet akár egészen rövid és tömör is. Jelezzük, amikor hosszabban és részletesebben szeretnénk megtudni valamit, hiszen minden egyes beszámolót személyesen megválaszolunk, és annak örülünk, ha minél több beszámoló érkezik!

trnd visszajelzesek

A beszélgetési beszámolókat és a fényképeket egészen egyszerűen el tudjátok küldeni nekünk a Mytrnd felületen. Bejelentkezés után kattintsatok a „Beszámoló írása” menüpontra, vagy – még egyszerűbben – kattintsatok a „Beszámoló írása” gombra itt a projektblog jobboldalán (lásd a képen).
Bejegyzés olvasása »