Közös projektünk legszebb pillanatai

Az elmúlt 3 hétben közösen kipróbáltuk a FloeWater vizeket és teljesítettük közösen a Kristálytiszta víz kihívást. Megosztottuk kreatív képeinket és tapasztalatainkat a #KristálytisztaVízKihívás hashtag alatt a közösségi médiában.

Ma elérkeztünk közös projektünk tesztelési szakaszának végére. Reméljük, hogy ti is élveztétek az együtt töltött időt, és nagyon köszönjük nektek a fantasztikus fotókat, videókat, valamint az aktív és lelkes részvételt! 😊

  • FloeWater
  • FloeWater
  • FloeWater
  • FloeWater
  • FloeWater

littlebird

Sokkal többet iszok, nagyon tetszik, hogy fémdobozos csak beteszem a táskámba és ha felbontottam mindig megiszom a fél litert, így biztos a folyadék pótlás.

B.Szilva

Ez a projekt volt a kedvencem eddig azok közül, amikben eddig részt vettem. Pont egybevágott a folyadékfogyasztással kapcsolatos kihívásommal, amit elkezdtem. Most már gond nélkül megiszom a napi 2, de akár 3 liter folyadékot is. Nagyon szeretem a FloeWaterben, hogy könnyen magammal tudtam vinni. Engem az is motivált, hogyha kinyitottam, akkor már meg is kellett inni, hiszen nem lehet csak úgy visszacsavarni a kupakot 🤭

FONTOS! Amennyiben nem osztottál meg bejegyzést a közösségi oldalaidon a FloeWater vizekről még megteheted ezután is!

Töltsd ki a Záró felmérést!

A projekt utolsó lépéseként nincs más dolgod, mint megosztani véleményed és tapasztalataid a Záró felmérésben.

A felmérés május 12. éjfélig érhető el, és addig még mindig várjuk az Insta Story-kat a Fényképalbumba.😊

Kitöltöm a Záró felmérést!


@Mindenki: Jól éreztétek magatokat az FloeWater projektben? A jövőben is fogjátok keresni a boltokban a FloeWater vizeket?