Gabi Kapcsolattartóink.

Kedves Gabi nagykövetek,

Sok szeretettel köszöntünk titeket közös projektünkben. Nagyon örülünk, hogy a trnd-közösségével tesztelhetjük a Gabi Édes Álom Fürdetőt, és hogy segítségetekkel minél többen megismerhetik a Gabi termékeket. Bízunk benne, hogy az Édes Álom Fürdető elnyeri tetszéseteket és hasznos tapasztalattal gazdagodtok az elkövetkezendő két hét során.

 Gabi Kapcsolattartóink.

Az indulócsomagjaitok már feladásra kerültek, így hamarosan kezdetét veheti a tesztelés! Addig is, amíg a csomagok megérkeznek, nézzük át, milyen feladatok várnak Rátok a következő hetekben! Első lépésként gondosan olvassátok át az üdvözlőlevelet, amelyben fontos információkat találhattok a termékről és a Gabi márkáról, illetve tippeket a közösségi média tartalmak elkészítéséhez.

Feladataink a Gabi nagyköveteiként

  1. Próbáld ki gyermekeddel a Gabi Édes Álom Fürdetőt!

    Fedezzétek fel közösen az indulócsomag tartalmát. A Gabi Édes Álom Fürdető gyengéden tisztítja a babák bőrét. Kifejezetten az esti fürdetéshez fejlesztették ki, hogy levendulás és kamillás illatával ellazítsa és megnyugtassa kisbabádat.

  2. Örökítsd meg a tesztelés pillanatait kisbabáddal, majd oszd meg fényképedet tapasztalataid kíséretében a közösségi oldalaidon!

    Készíts egy hangulatos fotót a termékről, oszd meg követőiddel az altatás pillanatait és mutasd meg az elkészült alkotásotokat! Ne felejtsd el használni az #edesalomagabival #edesalom #trndprojekt és #reklám hashtageket!

    Vegyél részt a Gabi nyereményjátékban, melynek részleteit a Projektblogon osztjuk meg.

    A játék során fokozottan figyeljünk rá, hogy közös projektünk során ne örökítsük meg a kicsiket hiányos öltözetben.

  3. Add tovább a projekt során szerzett információidat és tapasztalataidat kisbabás ismerőseidnek és barátaidnak!

    Oszd meg a Gabi online kupont kisgyermekes barátaiddal és ismerőseiddel! Meséld el, miért is jók kisgyermekeik bőrének a Gabi termékek. A közös beszélgetésekről akár fotókat is készíthetsz.
    Az eMAG oldalon beváltható 25%-os kuponkódodat az üdvözlőlevélben találod. A kuponkód az eMAG által forgalmazott Gabi termékekre érvényes.

    A részletekkel kapcsolatban látogass el a Projektblogra.

  4. Oszd meg velünk tapasztalataidat a Záró felmérésben!

    Használd ki az alkalmat, és oszd meg velünk véleményedet a termékről. A Záró felmérés a projekt végén lesz elérhető.

Nagyon várjuk már, hogy megismerhessük őszinte véleményeteket.

Jó szórakozást kívánunk a projekthez!

Üdvözlettel,

Anita és Barbara