Ki foglalkozik a jó adósokkal?

Az utóbbi években sokat hallani a hírekben a nehéz helyzetbe került hitelesekről. Azok, akik akár nehézségek, lemondások árán, de hónapról hónapra mégis rendben törlesztik lakáshitelüket, megkérdezhetnék, hogy számukra ki nyújt segítséget, ki értékeli az ő erőfeszítéseiket? A másik oldalon pedig azok, akik most vesznek fel lakáshitelt, már élvezhetik az alacsony kamatszint, az erőteljesen csökkenő teljes hiteldíj mellett megszerezhető hitelek előnyeit.

Ki foglalkozik a jó adósokkal?

Tudtátok, hogy a meglévő lakáshiteleket is át lehet váltani? Hogy nem szükséges a futamidő végéig ugyanazt a lakáshitelt, az induláskori feltételek mellett megtartani? Hogy az egyre alacsonyabb kamatok előnyeit a meglévő lakáshitelesek is élvezhetik?

A lakáshitellel rendelkezők többsége, akik évekkel ezelőtt vettek fel lakáshitelt, és azt azóta is rendben törlesztik, nem is tudják, hogy kereshetnének másik megoldást. Pedig Magyarországon jelenleg kb. 70 000 olyan lakásvásárlási célú hitel – azaz lakáshitellel rendelkező család – van, akik rendben fizetik a hitelüket, és érdemes lenne elgondolkozniuk azon, hogyan tudnák azt kiváltani egy kedvezőbb, olcsóbb megoldással. A K&H Bank pont ezekre a családokra gondolva dolgozta ki a K&H törlesztéscsökkentő hitelt, hogy kedvezzen azoknak is, akik hitelüket késedelemmentesen fizetik.

A K&H törlesztéscsökkentő hitel legfőbb előnye az, hogy azonos lejárati idővel számolva, a meglévő hitelhez képest alacsonyabb THM-nek köszönhetően a havi törlesztőrészlet összege jelentősen csökkenthető a váltással. A lehetőség nyitva áll a forint- és a devizahitellel rendelkező lakáshitelesek előtt is.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a K&H-nál átlagosan 8 millió forintos hiteleket váltottak ki kedvezőbb havi törlesztőrészlettel bíró konstrukcióra. A K&H törlesztéscsökkentő hitellel kiváltott lakáshitelek esetében éves szinten akár 150 000 forinttal is kevesebbet fizetnek most az ügyfelek. Az így megtakarított havi 8-12 ezer forintot pedig megannyi más, hasznos dologra el lehet költeni, vagy akár félre is lehet tenni, előre gondolva a család megtakarításaira vagy a gyerekek jövőjére.

@Mindenki: Nektek van lakáshiteletek? Tudtátok, hogy nem kell ugyanazt a hitelt megtartani a futamidő végéig, hanem találhattok kedvezőbb, olcsóbb megoldást?