A napi szükséges tejalapú táplálék a Milumillal.

Közös projektünk egyik fontos célja, hogy segítségünkkel kisgyermekes barátainkhoz is eljusson a Milumil Junior ital híre. A Milumil csapatával igyekszünk sok érdekes információt megosztani Veletek, amelyeket a közös beszélgetések során Ti is elmesélhettek ismerőseiteknek.

A napi szükséges tejalapú táplálék a Milumillal.

Az 1-2 év közötti gyermekeknek az egészséges, kiegyensúlyozott étrend részeként továbbra is szükségük van napi 500 ml tejalapú táplálékra (tejalapú táplálék az anyatej, annak hiányában Junior ital), amely hozzájárulhat a szükséges vitaminok és tápanyagok biztosításához. A Junior italok tehéntej alapúak, ugyanakkor a benne található összetevőket a gyermek igényeinek megfelelően módosították, és fontos tápanyagokat is tartalmaznak.

Junior ital a fogzás és válogatós étkezés idején

Az ételek közti válogatás 1 éves kortól már megfigyelhető a babáknál, hiszen egyre jobban vágynak az önállóságra. Az egyoldalú táplálkozás hátránya, hogy az intenzív fejlődésben lévő gyermek szervezete nem kap meg minden fontos tápanyagot, amire szüksége van. Ezért tejalapú táplálék adásával, mint az anyatej vagy Junior itallal egészítheted ki a napi étrendjét. Változatos elkészítésének köszönhetően, a válogatós időszakban nagy segítségedre lehet, hiszen kínálhatod gyermekednek önálló italként, ízesítheted gabonakávéval, de ízletes zöldség és gyümölcsturmixot is készíthetsz belőle.

A fogzási időszakban, vannak gyerekek, akik elutasítják az anyamellet és a cumisüveget is a fogíny érzékenysége miatt. A lefejt anyatejet vagy annak hiányában a Junior italt itatópohár vagy pohár használatával könnyen el tudja fogyasztani a gyermek, minden kellemetlen fájdalom nélkül.

Csecsemőkorban kialakulhat ételallergia és ételérzékenység, ezt szerencsére a gyerekek legnagyobb része kinövi. Például a gyermekek többsége kinövi a tehéntej-allergiát, bár páran 6-8 éves korukig is allergiások maradhatnak. Előfordulhatnak olyan esetek, amikor gyermeknek speciális tápszerre, táplálásra van szüksége egy éves kora után is valamilyen allergia, vagy betegség miatt, ilyen esetekben érdemes a gyermekorvossal konzultálni a Junior ital bevezetéséről. Ha vannak olyan ismerőseid, akik gyerkőce laktózérzékeny, de szívesen kipróbálnák a Junior italt, akkor nekik a Milumil Junior laktózmentes italt ajánlja a Milumil csapata.
Forrás: Nutriklub.

Milumil közvélemény - kutatás

Miért fogyasztjátok a Junior italt?

Folyadékpótlásként, tej helyett

31 szavazat, 20%

Vitaminok és ásványi anyagok biztosítására

125 szavazat, 80%

Mi a véleményed? 1 éves kor felett szerinted fontos még az anyatej?

Igen

114 szavazat, 73%

Nem

42 szavazat, 27%

@Mindenki: Önálló italként vagy inkább turmixba, főzelékbe keverve készíted el gyermekednek a Junior italt?