MOHU kapcsolattartóink: Ági és Ivett
Szeretettel köszöntünk Titeket a MOHU csapatának nevében, első közös projektünkben. A következő hetek során együtt szeretnénk Titeket végigvezetni a szelektív hulladékgyűjtés izgalmas világán. 🌞
Jó, ha tudjuk: az, hogy hányféle szelektív kukába gyűjthetünk, országszerte változhat, az viszont, hogy milyen típusú hulladék kerülhet a szelektív gyűjtőbe, mindenhol érvényes. Arra is figyeljünk, hogy az újrahasznosítható anyagokat lehetőleg tisztán, kiöblítetve, ételmaradéktól mentesen tegyük a szelektív kukába. Ezzel elkerülhetjük azt, hogy a hulladékok elszennyezzék egymást, de ha nincs időd kimosni, akkor is inkább dobd a szelektívbe, mint a vegyes, kommunális kukába.
A cél az, hogy a vegyes kukába minél kevesebb olyan anyag kerüljön, ami újrahasznosítható.🏁
Tudtad-e? 💡
A hazai települési hulladék körülbelül 38 százalékát, mintegy másfél millió tonnát gyűjtötték be szelektíven 2021-ben. Ez a mennyiség több mint 8300 utasszállító repülőgép tömegének felel meg. Ez nem kevés, de fontos, hogy tovább javítsuk az arányt, hiszen a nem elkülönítetten gyűjtött hulladék mennyisége több mint másfélszerese ennek.
Feladataid MOHU nagykövetkényt:
-
Ne szemétként tekintsünk kidobott javainkra! 🔎
A hulladékot értékes alapanyagként és energiaforrásként lássuk, amiből újra és újra hasznos anyagok lesznek. A szelektív hulladékgyűjtés jelentősége a környezeti és klímaválság miatt ma nagyobb, mint valaha. A számunkra haszontalanná vált anyagok és tárgyak legtöbb fajtája újrahasznosítható. Kövesd figyelemmel a projektblogot, hogy te is a szelektív hulladékgyűjtés mindennapi hőse lehess! Vegyél részt a beszélgetésben a projektblog oldalon.
-
Oszd meg tapasztalataidat! 📸
Mutasd meg közösségi oldalaidon, hogy Te hogyan gyűjtöd szelektíven a hulladékot a mindennapokban. Bátorítsd követőidet arra, hogy osszák meg saját környezettudatos tippjeiket. Ne feledd: A jó kép alapja a rendezett és tiszta környezet. Ne felejtsd el használni a #mohumagyarország #szelektívetaszelektívbe #SzelektáldTudatosan #reklám és #trndprojekt hashtageket.
- Várjuk véleményed a kommentszekcióban is, hogy a többi résztvevőt is inspiráljuk! 😊
-
Nyerj Te is! 🏆
A kampányban való aktív részvétellel lehetőséged lesz, hogy tiéd legyen a 100 értékes ajándékcsomag egyike. A 10 legkreatívabb posztot külön díjazzuk. További információk nemsokára elérhetőek lesznek a "Játék" fülön.
Mire figyeljünk tartalmaink megosztásakor? 👇🏼
✅ Légy hiteles és személyes!
• Oszd meg saját tapasztalataidat a szelektív hulladékgyűjtésről, például egy sikeres változás történetét.
• Írd le, milyen pozitív érzésed volt, amikor tudatosabban kezdtél el gyűjteni.
✅ Ösztönözz interakcióra!
• Tegyél fel kérdéseket a posztodban: „Ti mit tesztek azért, hogy kevesebb hulladékot termeljetek?”
• Használj kihívásokat, például: „Egy hétig csak szelektíven gyűjtöttem – te is bevállalod?”
✅ Használj kampányhoz kapcsolódó hashtageket!
#mohumagyarország #szelektívetaszelektívbe #reklám és #trndprojekt
✅ Tartsd szem előtt a pozitív hangvételt!
• Inspirálj, ne ítélkezz. Bátorítsd azokat is, akik még csak most kezdenek rá odafigyelni.
✅ Válaszolj a kommentekre és kezdeményezz beszélgetést!
• A közvetlen kommunikáció növeli a tartalom hitelességét és elérését.
❌ Ne légy kioktató vagy elítélő!
- Kerüld a „Miért nem csinálod már régóta?” vagy „Ez mindenkinek evidens kellene legyen” típusú megjegyzéseket.
❌ Ne terjessz téves információt!
- Csak pontos és megbízható forrásból származó információkat ossz meg (pl. mit hova kell dobni).
❌ Ne felejts el forrásokat megjelölni!
- Ha szakmai információt osztasz meg, jelöld meg, honnan származik az adat.
❌ Ne hanyagold el a megfelelő vizuális megjelenést!
- Rossz minőségű, homályos képek rontják a tartalom értékét.
Bízunk benne, hogy remekül fogjátok érezni magatokat a projekt ideje alatt és számos új, hasznos információval találkoztok! Bővebb információért látogassatok el oldalunkra!
Ági és Ivett
@Mindenki: Ti milyen képpel / videóval fogjátok megpróbálni felhívni a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtésre és tudatosságra? 👀