PRO PLAN® Small & Mini: Legszebb közös pillanataink.

A mai nappal elérkeztünk közös PRO PLAN® Small & Mini projektünk végéhez. Négy héten át tartó tesztelésünk során megkóstoltathattuk kutyusunkkal és ismerőseink négylábúival a kifejezetten kistestű kutyák számára kifejlesztett Small & Mini eledelt.

Az elmúlt hetekben azontúl, hogy lehetőségünk nyílt kedvencünkkel megismertetni a PRO PLAN® Small & Mini kutyaeledelt, kutyatartó barátaink és ismerőseink kutyusainak is kedveskedhettünk a finomsággal. Utolsó bejegyzésünkben most szeretnénk összefoglalni a projekt során szerzett közös élményeket, illetve köszönetet mondani a aktivitásotokért és lelkesedésetekért. Az általatok küldött sok hasznos visszajelzés és számos aranyos fénykép mind hozzájárultak projektünk sikerességéhez. Azonban ne feledjétek, még 2 hét rendelkezésetekre áll a Záró felmérés kitöltésére, valamint a piackutatási kérdőíveket és fényképek feltöltésére.

A projekt négy hete alatt átéltük, ahogy 1.000 trnd-gazdi…

…indulócsomagot kapott:
Számos fényképen megörökítettétek a kicsomagolás örömteli pillanatait, melyeken már kiskutyátok is a nekik szánt csomag körül somfordált.

Legszebb közös pillanataink.

…beszélgetéseket kezdeményezett:

Miután kiskutyátok letesztelte a Small & Mini-t, a továbbadásra szánt termékek, illetve a szórólapok és kuponok átadásával lehetőséget biztosítottatok családtagjaitoknak, barátaitoknak és ismerőseiteknek arra, hogy ők is megismerjék a PRO PLAN® kutyaeledelét, és megkósoltathassák azt kutyusaikkal. A gazdikkal folytatott beszélgetéseket, illetve a kedvenceknek tartott ízelítőket fényképek formájában osztottátok meg velünk, így megtudhattuk, hogy mások hogyan fogadták a terméket, illetve milyen reakciókkal találkoztatok a bemutatók során. A projektblogon sok más mellett azt is megosztottátok velünk, hogy hol tartottatok kóstoltatásokat, illetve mit tapasztaltatok kutyusaitokon a Small & Mini rendszeres fogyasztása mellett.

…a PRO PLAN® Small & Mini szakértő csapatává vált:

Az elmúlt négy hét alatt a PRO PLAN® Small & Mini kutyaeledel igazi szakértőivé váltunk, hiszen számos háttérinformációt szereztünk a Small & Mini-ről, a kistestű kutyusok megfelelő táplálásáról, és barátainkban, ismerőseinkben felmerülő kérdésekre is szakszerű válaszokat tudtunk adni.**

…leggyakrabban ismerősöknél, barátoknál tartott bemutatót:

A blogon közzétettközvélemény-kutat ásunkból kiderül, hogy legtöbben ismerőseiteknél, barátaitoknál tartottatok termékbemutatót a kutyusok legnagyobb örömére.

…nagyon jól szórakozott:

Ezt bizonyítja a sok szívmelengető fénykép, melyet közös Fényképalbumunkban gyűjtöttünk a projekt során.

Nagyon köszönjük!

Végezetül Eszterrel közösen szeretnénk Nektek megköszönni az elmúlt hetek aktivitását, melynek köszönhetően második PRO PLAN® tesztelésünket is sikeresen zárhatjuk. :)