Tudatos sportolás: Bemelegítés és nyújtás jelentősége.

Ahogy korábbi bejegyzésünkben már megvitattuk, a rendszeres fizikai aktivitásnak számtalan jótékony élettani hatása van. Emellett azonban szeretnénk felhívni a figyelmeteket arra is, hogy ha valaki nem megfelelően végez testmozgást, annak esetleges negatív következményei (húzódások, zúzódások, szakadások) is lehetnek.

Tudatos sportolás: Bemelegítés és nyújtás jelentősége.

A mozgást megelőző bemelegítés nélkülözhetetlen szerepére számtalan módon igyekeznek felhívni a figyelmünket, mégis többnyire elhanyagoljuk, és mindez a teljesítmény romlását vonhatja maga után valamint komoly sérüléseket eredményezhet. Természetesen nem csak edzés elején, de végén is fontos a levezetés Mivel ilyenkor a megterhelt izmok megrövidülnek, ezért fontos az edzést követő nyújtás, hogy az izmok hamarabb tudjanak regenerálódni, sérülékenységük csökkenjen, és nem utolsó sorban, hogy felkészítsük őket a következő edzés igénybevételére.

A bemelegítő és levezető mozgás kiegészítőjeként hatékony segítséget jelentenek a különböző bemelegítő és izomlazító krémek. A Richtofit Sportkrém 7 gyógynövény kombinációjából álló formulája révén javítja a helyi mikrocirkulációt, lazítja és regenerálja a sportolásban kifáradt és erősen igénybevett izmokat, továbbá használható a sportolás előtti bemelegítés elősegítésére is.

Ti mennyire figyeltek oda az izmok bemelegítésére és a sportolásban kifáradt, igénybevett izmok ápolására, regenerálására? Mennyi időt szoktatok rászánni? Véleményeteket kíváncsian várjuk hozzászólások formájában!

Emellett az alábbi rövid közvélemény-kutatásban ki tudjátok választani, hogy Ti milyen célból használtok sportkrémet?

Milyen célból használsz leginkább sportkrémet?