Üdvözöljük együtt Slow Age kapcsolattartónkat, Anitát!
Örömmel köszöntelek benneteket a Vichy csapata nevében közös projektünkben! Engem Anitának hívnak, és én képviselem a Vichy márkát Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is. Remélem, hogy első közös projektünk során jól szórakoztok majd, miközben a bőrápolás terén is hasznos információkhoz juthattok.
A következő hetekben kipróbálhatjátok a Slow Âge nappali arckrémet, melyet a nemzetközi „Slow” mozgalom ihletett. Ennek a mozgalomnak középpontjában a minőségi időtöltés áll, tehát mi magunk döntjük el hogyan, kivel és mennyi időt kívánunk eltölteni. De természetesen ez sokkal több ennél, ez egy teljesen életfilozófia, melyről többet is megtudhatsz a Slow Budapest weboldalán.
A Vichy Laboratórium kutatói vizsgálták a nem genetikai eredetű, külső tényezők (exposome) hatását az arcbőrre, melyek összeadódva a „lassú” bőröregedéshez járulhatnak hozzá. Ez alapján megalkották a Slow Âge nappali arckrémet a bőröregedés kialakulóban lévő látható jelei ellen. Formulája egyesíti az ásványi anyagokban gazdag Vichy Termálvizet, az antioxidáns baicalint és a bőrerősítő hatással rendelkező bifiduszt, így hatékonyan lép fel a negatív környezeti hatások és életmódunk által okozott károk ellen.
Indulócsomagjaitok már úton vannak, így hamarosan hozzáláthattok a Vichy Slow Âge nappali arckrém teszteléséhez. Arra szeretnélek kérni Titeket, hogy miután megismerkedtetek indulócsomagotok tartalmával, és elolvastátok a hasznos információkat a projektmenetrend brosúrában, próbáljátok ki az arckrémet, és osszátok meg élményeiteket barátnőitekkel is. Ebben segítségetekre lesznek a csomagban található termékminták és információs anyagok is.
A projekt során a trnd csapatával együtt folyamatosan figyelemmel kísérjük majd visszajelzéseiteket. Már nagyon várjuk őszinte tapasztalataitokat, illetve barátaitok véleményét is a termékkel kapcsolatban, melyet két online felmérésben és itt a blogon is megoszthattok velünk. Nagyon jó szórakozást kívánok Nektek! Ismerjük meg együtt az élet „Slow” oldalát!
Üdvözlettel,
Anita és a Vichy csapata