Tippek és trükkök: így előzhetjük meg az élelmiszer-pazarlást.

Korábbi blogbejegyzésünkben már meggyőződhettünk arról, hogy mennyire káros az élelmiszer-pazarlás. Mai posztunkban összegyűjtöttünk számos egyszerű és hasznos ötletet, amivel mindannyian elkerülhetjük a feleslegek kialakulását.

Tippek és trükkök: így előzhetjük meg az élelmiszer-pazarlást

A pazarlás megelőzésében a legfontosabb a tudatosság. A megvásárolt ételek szinte fele bontatlanul kerül a kukába, ezt előzhetjük meg az alábbi trükkökkel:

Bevásárlás előtt:

  • Gondoljuk át, mit szeretnénk főzni a héten, illetve mennyi időt tudunk majd tölteni a konyhában. A kutatások szerint ugyanis többet vásárolnak és dobnak ki azok, akik nem terveznek.
  • Tartsunk mindig rendet a hűtőben! Ha már van otthon olyan élelmiszer, ami lejárat közeli, tegyük előrébb, hogy szem előtt legyen, és találjuk meg a módját, hogy felhasználjuk.
  • Készítsünk pontos bevásárló listát, így minden szükséges bekerül a kosarunkba, de semmi, ami felesleges. Fontos, hogy a cetlin írtakhoz tartsuk is magunkat, ne befolyásoljanak minket az akciók. Hiszen hiába volt olcsó a termék, ha utána nem használjuk fel. Megromlik, tehát ki kell dobnunk, és így semmit sem spóroltunk.
  • Soha ne menjünk éhesen vásárolni! Biztosan Ti is megtapasztaltátok már, hogy ilyenkor sokkal több mindent megkíván az ember, és hajlamos indokolatlanul sok élelmiszert megvásárolni.

Bevásárlás alatt:

  • Amiből lehet (sajtok, felvágottak, nyers húsok) az előre csomagolt helyett válasszunk kimért terméket, így pontosan annyit vehetünk, amennyire szükségünk van.
  • Figyeljünk a lejáratra! Érdemes a hűtőpultok mélyére nyúlnunk, általában ott találhatóak a hosszabb lejáratú termékek.
  • Ha lejárat közeli terméket veszünk – mellyel azt akadályozhatjuk meg, hogy az áruháznak kelljen kidobnia az eladatlan terméket – figyeljünk arra, hogy időben felhasználjuk.

Bevásárlás után:

  • Lehetőleg a vásárlás legyen a nap utolsó állomása, hogy elkerüljük az élelmiszerek utaztatását, különös tekintettel a hűtendőkre. Amint hazaértünk, pakoljunk be egyből a hűtőszekrénybe.
  • Fontos a tárolás is: a nyers húst, halat, baromfit zárt tárolóedényben az alsó polcon tartsuk, mivel ez a hűtők leghidegebb pontja. A rácsokon felfelé haladva, illetve az ajtóban helyezzük el a kevésbé érzékeny termékeket.

@Mindenki: Hasznosnak találtátok a fenti tippeket? Kiegészítenétek még valamivel a listát saját tapasztalataitok alapján?